A 2017-es Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon óta eltelt öt év alatt – noha ez igen rövid idő a magyar ötvösség sok évszázados történetében – mégis érzékelhető változások történtek. A mostani kiállítás ötvösművészeti válogatásában feltűnő a fiatal, elsősorban ékszerkészítéssel foglalkozó fémműves alkotók hangsúlyos jelenléte.A két Szalon között eltelt idő alatt ennek a generációnak a tagjai helyet követeltek maguknak, teljesítményükkel elismerést vívtak ki a szakmán belül is.
Ha az ötvösség különböző területeit nézzük, a kiállítás igenszéles palettát kínál. Az ékszerkészítés talán az ötvösség legrégibb ága, óriási hagyományokkal; ezt a tárgytípust újítják meg a utóbbi években pályára került fiatalok. A kortárs design eredményeihez magától értetődő, nyitott módon viszonyulnak, ezért is tudtak közülük sokan saját brandet építve bekerülni a nemzetközi szakmai vérkeringésbe.Anyaghasználatuk sokszínűsége messze meghaladja a hagyományos ötvösségből ismert matériákat. Az ötvös-fémművesség azonban alapvetően a fémmegmunkálásból indul ki, amit a közép- és idősebb generáció itt kiállító alkotói mély szakmai tudással képviselnek.
Ugyancsak sok évszázados hagyományra tekint vissza az egyházi szertartások igényeihez kapcsolódó szakrális tárgyak ötvösművészete, erről a területről is láthatunk az idei Szalonon kortárs szemlélettel megújított darabokat. A belsőépítészethez köthető, gyakorlati funkcióval rendelkező tárgyak a fémművességnek azt az ágát reprezentálják, amely a téralkotás társművészete. A válogatásban autonóm művészi igénnyel készült, fémszobrászathoz köthető plasztikák is szerepelnek, melyek nem funkcionális céllal készültek, hanem esztétikai-gondolati értéket képviselnek.
A mostani Szalonon bemutatott ötvösművészeti alkotások mindegyikére jellemző az alkalmazott technikák igen széles spektruma, amelyből jól látható a szándék a tradicionális kézműves eljárások és a 21. századi, akár digitális fémmegmunkálási módszerek ötvözésére.
Kálmán László
Ferenczy Noémi-díjas ötvös, iparművész