Kerámia  

Fusz György

A kerámia szekció résztvevőinek és munkáinak válogatásánál az volt az elsődleges szempont, hogy a különbözőségek mellett felvonultassuk a kerámia és porcelán anyagából, annak nagyfokú szabadságot jelentő megmunkálásának lehetőségei közül a legújabb törekvéseket bemutató alkotásokat. Különös figyelmet fordítottunk arra is, hogy a már beérkezett művészgenerációk mellett a fiatalok is szép számban megjelenhessenek. A közönség elé tárt munkák érzékenyen reprezentálják a szakma helyét a magyar művészeti közegben, sokszínűségét, a folyamatos változásokra történő reakciókat, a szobrászi jellegű alkotásoktól a design megoldásokig. Reményeink szerint arról is meggyőzik a nézőket, hogy a bemutatott anyag szélesedő és változatos technikai, illetve formai megoldásaival a nemzetközi színtéren is megállja a helyét. Egyben választ adnak olyan minőségi, szakmai kérdésekre, amelyek ennek a rendkívül szerteágazó művészeti területnek,az agyag megmunkálásának művészeit a fizikai téren túl közös szellemi-alkotói térben egyesítik.  

Fusz György DLA habil. 

Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész